„Tulajdonképpen lehetne ez jó, hiszen van egy adott helyszínünk, amit ki lehetne használni. De szerintem itt főleg az idő rövidsége gátolja a hatékony munkát.”

Interjú Bánfi Brigittával

Molnár Ráhel: Mesélnél a festő művésztelepekről?
Bánfi Brigitta: Nálunk negyedikig van Tihany, ötödéveseknek már nem kötelező. Én az első három évet a Gaál osztállyal töltöttem és utána mentem át a Radák osztályhoz. Nyilván ahány évfolyam és mester, annyi szokás. Gaállal mindig nyáron mentünk és minden évben ugyanaz volt a feladat. Ki volt adva egy fix feladatlista, hogy milyen koncepció szerint, milyen méretben és nagyjából milyen alkotásokat vár a mester. Erre volt egy szűk hetünk vagy inkább három napunk. Az első nap, amikor megérkezel, közte van három nap, amíg ott vagy és az utolsó nap már pakolsz is és elmész. Azt hiszem az időhiány az oka annak, hogy minél hamarabb hazamennek az emberek. Tehát, ez az egyik hátulütője, hogy rövidek ezek a művésztelepek, így alkotásra teljesen alkalmatlanok. A pécsiek azt mondják, hogy minimum három hetesnek kellene lennie egy művésztelepnek. Az első héten megszokod a környezetet. A második héten dolgozol, a harmadik héten meg az apróbb simításokat intézed. Ehhez képest a mi öt napunk gyakorlatilag semmi. Mellette még fizetnünk is kell magáért a művésztelepért. Sokan nem tehetik meg a képzőművész hallgatók közül, hogy az anyagköltségek, az étel, ital és egyéb fogyasztások mellett, még a szállását és az utazást is finanszírozza. Ezért is lehet még, hogy az emberek nem szívesen jönnek. Ha több hétre kell lejönni, akkor az ember nem sajnálja azt a pár ezer forintos oda-vissza utat, de öt napért ez irreálisan sok.
Gaál elég lelkes volt, ő vitt minket kirándulni is. Ő nagyon aktív, ilyen szempontból. Még jobban összefogta a csapatot, lent közvetlenebbül is lehetett vele kommunikálni. Egész évben magázott minket, de akkor kicsit elengedte magát ő is, meg jobban összeszokott a csapat.
Eszter meg eleve nagyon közvetlen típus. Év közben is lehet vele bohóckodni, lehet előtte szabadabban beszélni. Tehát ilyen szempontból a művésztelep nem ad többet. Eszter ugyanúgy megad egy programot, csak ő tudja azt, hogy ez az öt nap kevés. Ő tisztában van vele, hogy ez az idő nagyon kevés a komoly alkotó folyamathoz. Persze csinálni kell egy feladatot, mert kreditpontot érő tárgy. Tulajdonképpen lehetne ez jó, hiszen van egy adott helyszínünk, amit ki lehetne használni. De szerintem itt főleg az idő rövidsége gátolja a hatékony munkát. Egyébként Pécsen és Egerben meg tudják ezt oldani.

M.R.: Ők hova mennek?
B.B.: Én minden nyáron megyek más művésztelepekre is. Alapvetően szeretem a művésztelepeket. A pécsiek Villányba járnak. Náluk a mesterek szervezik meg a művésztelepeket az osztályaiknak. Somody Péter, a villányi szoborparknál szokta a Gyimóthy villába szervezni. Mindig ad be NKA pályázatot, meghívja az egrieket és mindig hív külföldi csapatot is. Ott nagyon ápolják a külföldi egyetemekkel való kapcsolataikat, mivel nem olyan Erasmus programjuk van, mint nekünk. Nincs is annyi lehetőségük, mert egy kisebb intézményről van szó, ezért ők személyesebb vonalon csinálják a kapcsolattartást. Tavaly talán Németországból jöttek, előtte Pozsonyból, előtte pedig Indonéziából és Taiwanból. Én már három- négy éve járok el velük. Megismertem az egri és pécsi tanárokat és a diákokat is. Ezek minimum három hetes programok. Fizetik a szállást, a kaját és az anyagköltséget. Az NKA-s támogatásokból ezt tudják finanszírozni, és a hallgatók szívesen mennek. Van egy pár volt hallgató, akik az egész nyarukat azzal töltötték, hogy művésztelepről művésztelepre mentek. Mentek Somody Péterrel aztán Losonczy Istvánnal. Aztán Tolvaly Ernő lánya, Tolvaly Orsi szokott szervezni két művésztelepet, az egyiket Tardoson, a másikat Fülén. Az is három-három hetes, és ott is mindent biztosítanak. Orsi ott a programszervező meg a pályázatíró és ő aukciót és kiállítást is szervez a művésztelepről. Idén szervezett egy kiállítást a helyszínen, ezzel egybekötve pedig vendégül láttuk a helyieket. Személyesen megismerhettek bennünket. Füle egy nagyon pici település ezért mindenki tud rólunk, hogy ott alkotunk, eljönnek és érdeklődnek, nekik ez egy fontos esemény és természetesen nekünk is.

M.R.: Ezekre a művésztelepekre mennek más képzősök is?
B.B.: Én úgy kezdtem el járni, hogy Somody Péter és Chilf Mari nagyon jó barátok és Mari ment erre a művésztelepre. Mi elég jóban vagyunk és ő javasolta, hogy menjek. Onnantól lényegében lineárisan jött az összes többi. De aztán elkezdték Neptunon meghirdetni egyébként, csak mivel ezek a művésztelepek nyáron vannak és a Neptunt nyáron az emberek nem igazán nézik, lemaradnak róla. Tehát elsősorban kommunikációs probléma miatt nem szoktak jönni. Nem tudnak róla a hallgatók és van egy jelentkezési limit, amit a pécsiek és egriek ki szoktak tölteni. Tulajdonképpen én is a mázlimnak köszönhetem, hogy el tudok menni ezekre a programokra. 

M.R.: Tehát ezek praktikus problémák. Visszatérve Tihanyra, nálatok mindig egy osztály megy vagy keverednek a tanszékek és osztályok?
B.B.: Általában más tanszékekkel együtt megyünk le, bár szerintem jobb lenne a festőkkel együtt menni, mert a művésztelep épülete is elég nagy. Az, hogy lemegy húsz ember elég hangulatgyenge dolog. Úgyhogy szerintem jobb lenne, ha többen mennénk egyszerre, de külön mesterosztályok mennek, és mindig szét vagyunk bontva. Tihanyban is el vagyunk szeparálva egymástól, ahogyan egész évben. Így nem tudunk megismerkedni, még ott sem, amikor lenne alkalmunk rá.

M.R.: Milyen tanszékekkel mentek?
B.B.: Most szobrászokkal megyünk, azt hiszem, de grafikusokkal is voltunk már.

M.R.: Ezekből a közös ottlétekből nem alakulnak ki együttműködések?
B.B.: Abszolút nem. Szinte nem is találkozunk egymással és sokszor különböző évfolyamok jönnek le. Külön házban vagyunk, előre azt se tudjuk, hogy kik jönnek le, így nem tudunk összebeszélni se. Maximálisan el vagyunk szeparálva mindenkitől. Ráadásul maximum öt napra megyünk, ami nagyon kevés. Ezt jobban meg kell szervezni, jobban meghirdetni, több időt szánni rá, pénzt szerezni rá vagy esetleg ráépíteni nagyobb projektet, mondjuk kiállítást.

M.R. Ha a praktikus szervezési kérdések megoldottak lennének a hallgatók is szívesebben mennének le?
B.B.: Én azt hallom, hogy mások is mennek művésztelepre, de mindig máshova. Nem a képzősre. Aminek szerintem főleg az idő hiánya az oka, a pénzt talán még rá is szánnák. De ha a pécsiek és egriek meg tudják szervezni így, nekünk meg van egy fix helyünk és nem használjuk ki, szerintem ez elég nagy badarság. Egyszerűen csak kellene valaki, aki foglalkozik ezzel érdemben.

M.R.: Hozzátok szoktak jönni külsős előadók, vagy meghívott képzőművészek?
B.B.: Nem, senki. De Somody Péter mondjuk azt is elintézte, hogy katalógus készüljön a művésztelep életképeiből. Szóval kifuttatta egy egész projektre. Nyilván az NKA-tól is így kapott támogatást, hogy megírt egy komplexebb tervezetet. Neki is jobban megéri így, hogy mindnyájan együtt dolgozunk, a végén pedig van egy kifutása a dolognak.

M.R.: Közösségépítő funkciója azért van ennek az öt napnak?
B.B.: Hát szerintem az a baj, hogy ugyanaz a 34 ember megy le, aki egész évben együtt van. Egy művészhallgató jobb esetben napi 10 órát ugyanazokkal az emberekkel van együtt.