Interjú Frenyó Júliával

Révész osztály, 4. évf.

Molnár Ráhel: Mesélnél kicsit arról, hogy milyen élményeid vannak a tihanyi művésztelepről?

Frenyó Júlia: A művésztelep nálunk nem annyira az alkotó munkáról szól. Számomral sem a festés benne a lényeg. Ennek többek között gyakorlati okai is vannak. Én szinte mindig olajjal festek és egy vászon nem szárad meg öt nap alatt sem. Esetleg ha nagyon igyekeznék szikkatívval meg szárítással akkor igen, de ezt annyira bonyolultnak találom, hogy inkább nem is fogok bele. Hat napra szoktunk lemenni, de az ötödik napon mindenki elmegy. Ha mondjuk két hétre leköltöznénk nyilván nem az lenne a cél, hogy mind a két hetet végig bulizzuk.

Másrészt a hangulat olyan az egész közösséggel, olyan életérzésed van, hogy eszedbe se jut festeni. Maximum firkálgatsz egy vázlatfüzetbe, meg például a legutóbb a testünkre festettünk. Meg füzetekbe apróságokat, de nincs az, hogy kifejezetten dolgozni mennénk Tihanyba.

De ugyanakkor nagyon jó ez a szabad hangulat és az együtt töltött idő. Együtt főzünk, együtt iszunk, sétálunk, kirándulunk nappal és éjszaka. Szerintem összekovácsolódunk ott és ez nagyon fontos. Később sokat jelentenek ezek az élmények. Én azért sem igénylem, hogy lent dolgozzak, mert nem gondolom azt, hogy lent Tihanyban ez lenne az elsődleges cél.

M.R.: A festő szakos művésztelepekre egyszerre több osztály megy le, ugye? Ez visszahat valahogy a egyetemi közösségre?

F.J.: Általában egyszerre két osztály van lent. Mi legutóbb a Gaálosokkal voltunk, két éve pedig az Intermediásokkal. Az az igazság, hogy más szakokkal nem volt nagy keveredés.. Most a Gaál osztállyal  volt, persze nyilván azokkal, akik fent maradtak velünk vagy amúgy is hasonlóak vagyunk. Voltak, akik este már  elvonultak a szobáikba, de ők is ismerkedtek egymással. Jó volt, hogy ott volt egy másik osztály is. Most Károlyisokkal leszünk elvileg és ez fontos, mert ők az Epresben vannak, emiatt szinte csak azokat ismerjük akik amúgy is a barátaink. Másokat egyáltalán nem.

M.R.: Az intermédiásokkal hogyhogy nem sikerült megismerkedni?

F.J.: Más épületrészben voltunk, szóval el is voltunk szeparálva. De mondjuk elsős is voltam még és nem voltam annyira benne az egészben. Én egyszer odamentem hozzájuk, mondtam nekik, hogy most a photoshopot tanuljuk és esetleg segíthetnének. De úgy éreztem, hogy egy kicsit hülyének néznek. Nekik ezek a programok  persze alapvetőek, de kicsit furcsa volt az egész.

M.R: És nálatok ad programot a mester, vagy szabadon választjátok meg, hogy mivel foglalkoztok lent?

F.J.: Mindig van valamilyen program. Most az volt, hogy az osztályban mindenki húzott egy nevet, aztán le kellett írni annak az arcát akit kihúztunk. Tehát leírtad, hogy milyen az arca, aztán ezt odaadtad valakinek,, aki megrajzolta. Végül fel kellett ismerni. De ez is olyan volt, hogy valaki megcsinálta, valaki nem, sokan pedig előbb elmentek. Nem volt rossz az ötlet, csak nem volt semmi kifutása. Egy cetlire, fecnire felrajzoltuk, csak úgy. Volt személyes konzultáció is, ahol beszéltünk a munkáinkról. Én levittem pendriveon egy-két képet, amiket nyáron készítettem és beszélgettünk róluk. De ugyanez megtörténhetett volna itt is. Kicsit komolytalan volt az egész.

M.R.: Ha jól értem nálatok tulajdonképpen a közösség összekovácsolása a művésztelep elsődleges funkciója. Más, nem képzős művésztelepekre szoktál járni? Azokról mi a tapasztalatod?

F.J.: Igen. A  JAK és a FISZ táborban voltam tavaly előtt. Ott sokkal jobban éreztem ezt a művésztelep hangulatot.. A JAK-ban meg a FISZ-ben is volt pl. próza és vers szeminárium. Ott minden délelőtt pár órán át beszélgettünk a versekről, délután meg volt program, jöttek vendégek, könyvekről és versekről beszéltünk. Ott fel is keltem reggel (akármeddig is voltam fent), hogy elmenjek ezekre a programokra. Úgy éreztem van tétje, komolynak éreztem a feladatot. Persze este ugyanúgy buliztunk, de reggel jött a következő program.