Interjú Kara Dáviddal

képgrafika szak, végzés éve 2015

Molnár Ráhel: Milyen művésztelepeken és kikkel voltál?

Kara Dávid: Én Kőnig Róbert osztályába jártam. Ha jól emlékszem, vele egyszer vagy kétszer voltam Tihanyban, egyszer-kétszer pedig egy felvételis előkészítő társasággal. Jórészt képzősökkel, de olyanok is voltak, akiket még nem vettek fel. A lényeg, hogy mind jártak előkészítőre. Az félig magánszervezésű dolog volt.

MR.: Mesélnél arról, hogy hogy teltek ezek a művésztelepek és milyen élményeid voltak lent?

K.D.: A tanszéki művésztelep nekünk télen volt. Nagyon sok mindent nem tudtunk csinálni, mert nem volt fűthető a balett terem. Persze jó volt lemenni a befagyott balatonra, szánkózni, meg hasonlók, de kültéri alkotó tevékenyégre így nem volt alkalmunk. A beltéri munka miatt  meg nem volt sok értelme lemenni. A nyári művésztelepeken mindig olyan társaság volt, akik elég aktívan dolgoztak. A balett teremben non-stop folyt a munka és rendszerint voltak társaságok akik reggel elindultak, este pedig visszajöttek egy mappányi rajzzal. Tihanyban végtelen tered van. Olyat is csináltunk, hogy fent aludtunk a remetelakokban, ezek a tihanyi hegység túloldalán vannak. Három négy barlang, ahol régen laktak tihanyi apátok, ha jól tudom. Ezek nagyon jó élmények voltak.

M.R.: Ilyenkor kaptatok kiadott programot vagy feladatot?

K.D.: Nem, eddig egyszer sem voltam lent úgy, hogy lett volna konkrét projekt amin dolgozni kellett. Szerintem jó, ha van egy projekt felütés, ami kellően szabad teret is enged. Ha ez előre tisztázva van, akkor abban a hangulatban mész le, olyan dolgokkal készülsz. Szerintem produktívabb, ha van egy koncepciója az egésznek. Akár valami olyan, ami nem csak az alkotásokra hat ki, hanem kvázi keretsztoriként összefogja az adott társaságot.

M.R.: Volt valamilyen közösségformáló ereje a művésztelepeknek?

K.D.: Amikor az osztállyal voltunk lent, akkor valahogy kevésbé alakult ki közösségi élet, de nekünk  viszonylag zárkózott osztályközsségünk volt. A nyári alkalmakkor ez könnyebben ment.  Az esti tábortüzezés és bulik mindig összehozták a társaságot. Ilyenkor együtt főztünk, ami máris egy szervezést igényel - feladatok kiosztását, bevállalását - ami a workshop felé mutat. Meg volt, hogy valaki előadást tartott, volt hogy filmeztünk a baletteremben, volt hogy felmentünk Tihanyba.

M.R. Az oktatók is lent voltak?

K.D.: Mindkét alkalommal lenéztek egy rövid időre. Egy-két felügyelő tanár volt ott, de eléggé elengedték magukat ők is.

M.R.: És más szakok vagy osztályok lejöttek hozzátok?

K.D.: Igen, talán a téli művésztelepen is, de ezeken az előkészítős nyári tihanyokon teljesen vegyes társaság volt. Egyébként talán festőkkel voltunk lent egyszer. De nem volt egy nagy közösségi élmény.

M.R.: Számomra ez nagyon furcsa.Mindenkinek felteszem ezt a kérdést, és gyakran ezt a választ kapom. Hogy volt ilyen, de a hallgatók nem érintkeztek egymással. Én azt várnám, hogy adódik ilyen alkalom.

K.D.: Én azt hiszem, hogy adódhatna ilyen alkalom, de mivel semmilyen formában nincsenek rákényszerítve, nem adódik. Ez is kicsit a része lenne annak, hogy ha úgy van kialakítva a dolog, hogy mondjuk egy közös kiállításra fut ki, akkor rögtön mindenki aki ott van, egyben az én kiállítótársam is lesz. Ennek nyilván magától kéne működnie, csak valamiért nem megy. A grafikusoknál legalábbis nehezen alakul ki egy közösségi dolog a többi tanszékkel, de az ellentétére is van példa. Csak pont az én osztályomnál ez nem volt jellemző.

M.R: Ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban főleg festőknél, de gyakran merült fel az idő rövidsége. Többen kiemelték, hogy ha több idejük lenne lent, talán a munka szempontjából is jobban ki tudnák használni a művésztelepet.

K.D.: A grafikánál ugyanez a probléma, hogy nincsen egy műhely. Nincs olyan hely, ahol egyáltalán lehet rajzolni, egy két olyan eszközzel ami kimondottan azoknak lenne ott akik szeretnének valamit csinálni. Én voltam párszor Csongrádi művésztelepen, amit a Kósás osztályok szerveznek maguknak. Ott nagyon jó festő műhelyek, szobrász és grafikai stúdiók vannak. Nálunk ez opcionális két hét. Mindenki akkor megy amikor akar, két hétre. De ott mindig van valami meló. Egyrészt olyan a közeg, hogy nagyon sokfelé nem lehet elmenni, másrészt meg adott minden ahhoz, hogy ott dolgozzunk. Adott esetben még jobb körülmények is vannak ott a munkára, mint valakinek otthon.

Én sosem éreztem, hogy azért megyek le nyáron művésztelepre, mert ott jobban vagy többet tudok dolgozni, mint amit otthon tudnék. Tihanynál ez nincs. Nem csak az,  hogy grafikusként nem érzem ezt, hanem amikor ott vagyok akkor is azt érzem, hogy a harminc fős jógatábor nagyon prioritást élvez, mint a képzős hallgatók.

M.R.: Ezek nagyrészt szervezési, technikai, praktikus hiányok. De nem tudom, mondjuk mennyiben lenne változás csak az idő kitágításától?

K.D.: Nem feltétlenül. Amennyire én láttam, aki dolgozni ment oda, az már az első naptól dolgozott. Annak pedig, aki  pihenésre vágyott, vagy át akarta gondolni a dolgokat,  hiába lett volna még egy hete, nem fogott volna tollat a kezébe.

M.R.: Igen, csak ha nem is dolgozik lent az ember, lehet ez egy nagyon jó találkozó tér, olyan emberek számára, akik egyébként nem biztos, hogy megszólítják egymást.

K.D.: Igen, de szerintem sokkal célszerűbb lenne akkor, ha ez nem mindig egy kötelező  társaság meg időpont mentén alalkulna ki. Úgy is hozzáállhatnánk, hogy itt ez a tér és mindeki tudja, hogy mik a lehetőségei. Akár anyagilag is, hisz nem mindenki engedheti meg magának az utazást.

Miért ne lehetne az ottani alvó és férőhelyekre inkább projektekkel pályázni? És ha egy bizonyos projekt annyira jól van meghirdetve, hogy kellő létszám összejön, akkor mehetnek. Ha nem, akkor nem. Így lehet, hogy egy intermédiás fotófalu programján jobban tudnék foglalkozni azzal amin éppen dolgozom, mint így a saját művésztelepemen. És az sem jó, hogy valaki nem akar vagy nem tud elmenni a művésztelepre, de kötelező.

M.R.: Az lenne az ideális ha nem az elképzeléseket kéne a helyhez igazítani, hanem fordítva.

K.D.: Igen, és ha van egy társaság ötletekkel és motivációval, akkor legyen mód a megvalósításra. Meg ha egy projektre szerveződik egy-egy ilyen dolog, akkor mindenki viszi az eszközparkját az a többieknek is tök nagy segítség. De ez lehetne egy plain air festő kör is, merth a épp az az igénye a festőknek, ha arra jön össze harminc ember, mert éppen miért ne érdekelhetné őket . Akkor annak is legyen létjogosultsága. De ha meg az anarchista művészet a természetben című kurzusra jelentkezik elég ember, akkor arra se lehessen azt mondani, hogy ez nem ide való.